Költészet a Mátrában
"Hiszek a költészet öncélúságában, abban, hogy egy versnek, egy regénynek semmi más célja nincs, nem is lehet, mint hogy szép legyen." / Kosztolányi Dezső /
"...Szülőföldem!...
Megállok még egyszer, s reád visszanézek,
Ti kékellő halmok! Gyönyörű vidékek." ( Berzsenyi )
Mindszenty Gedeon
Az őszi Mátra
Ha nem vagy is a legmagasabb ,
De te vagy a legmagyarabb,
Te vagy miénk, ős Mátra!
Örök szerelemmel nézve
A magyarság tengerére,
Az alföldi rónákra.
Sosem fordítád el arcod,
Bár láttűál ezredes harcot,
Melyet e hon maig küzd,
Míg a végtelen lapályról,
Mely piroslott vértől, lángtól,
Feléd vert a csatafüst.
Ha eltörött kelevézünk,
Te nevelnéd a fát nékünk,
Az ellenség-sujtolót;
És ha sötét sírba szálltunk
Magunk és szent szabadságunk,
Te adtad a - koporsót.
S kit a golyó által nem járt,
Kire a halálnál több várt;
A bujdosók kenyere,
Azt hűs árnyékod födé el,
Amíg búja szent sebével
Forrásidnál pihenne.
Oh a hon kettős keresztje
Mint illenék ősfejedre,
Mikép ragyogna onnan
A reménység e szent fája
Széjjel a magyar rónára,
Ha a villám kilobban...
De most, de így... gonosz dolog,
Mindig csak ködlik homlokod
Egy titkos, néma búban,
S mintha örök vihar rázna,
Mintha meg volnál gyalázva,
Tépett cserkoszorúd van!
Avagy csak én látom így ezt?
Kit már egy remény sem ébreszt,
Hogy virulni lássalak...
Hajh! mely rajtad kelt virágot,
Örök tavaszt, boldogságot,
Síromra süt a nap!
Sík Sándor
Jaj de szépnek...
Jaj de szépnek, fiatalnak
Látom ma a Mátrát!
Mintha szomjas szemeim most
Legelőször látnák.
Jaj de szépnek, szomorúnak
Látom ma a Mátrát!
Mintha fáradt szemeim most
Legutószor látnák.
Addig él a fiatalság,
Ameddig a szépség.
Addig éljek, míg a szemem,
Míg a szivem ép még!
